Hivatalos fordítás


Sokan nem tudják, hogy a legtöbb esetben nem szükséges a hiteles változat, hiszen az üzleti világban ma már szinte mindenhol ezzel azonos értékűként fogadják el a szerződések és dokumentumok hivatalos záradékkal ellátott angol, német, francia fordítását, hogy csak a legáltalánosabban használt nyelveket említsük.

Érdemes röviden összefoglalni mit takar a hivatalos, illetve a hiteles fordítás, hiszen a jelenlegi gyakorlat alapján, ez akár több ezer forintos árkülönbözetet, illetve több napos/hetes időeltérést is jelenthet, ami még a kisebb vállalkozások számára is jelentős tétel, a magánszemélyek számára pedig akár visszatartó erő is lehet, ha egy munkahely megpályázásához idegen nyelvű önéletrajzot és motivációs, illetve kísérő levelet kérnek.

A hiteles fordítással az OFFI igazolja, hogy a magyar nyelvű változat mindenben megegyezik az eredetivel, és ezt közjegyzői pecséttel támasztja alá. Ez azonban sokkal drágább és időigényesebb, mint a többi fordítóiroda munkája, tehát nagyon fontos tisztázni, valóban erre van-e szükség.
Tanácsként itt megjegyezzük, hogy az érvényes jogszabályok alapján, szinte csak az anyakönyvi kivonatok állami, önkormányzati szervekhez való benyújtása esetén van erre szükség.
Másik lényeges tudnivaló, hogy az OFFI hiteles fordítása külföldön nem feltétlenül elegendő, tehát nem magyarországi felhasználás esetén tisztázza ezt, ne legyen felesleges költsége és időkiesése. 

Fordicoop fordítóiroda minden szempontból kielégítő hivatalos és felelős fordítást készít, így jelentős költséget és időt takarít meg ügyfeleinek. A hivatalosságot igazoló záradékkal és pecséttel ellátott pályázati anyagok, szerződések, üzleti és munkavállalással kapcsolatos levelek, önéletrajzok, valamint egyéb dokumentumok időben rendelkezésre állnak majd, így annak a veszélye sem fenyeget, hogy lemaradnak egy új munkáról.

Előre is köszönjük, ha érdeklődésével megtisztel bennünket az alábbi elérhetőségek valamelyikén, illetve az ide kattintva elérhető űrlapon összefoglalja az interneten keresztül megrendelni kívánt fordítás fontosabb paramétereit.

FordiCoop fordítóiroda
1012 Budapest, Attila út 125.
Tel.: 36-1- 438-0892
Mobil: 36-30-327-7500
E-mail: fordicoop@fordicoop.hu
Web: www.fordicoop.hu

Fordításainkat első sorban az alábbi, ABC rendbe szedett nyelveken végezzük, de igény eseten egyéb nyelvű fordítókról is gondoskodunk: angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, lengyel, lett, litván, magyar, német, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, ukrán fordítás.
A nem európaiak közül az arabot, japánt és kínait emeljük ki, de itt is biztosítani tudjuk más nyelvek anyanyelvi szintű szakfordítóit.